2012. december 21., péntek

Valtice, kastély, SzG3



Most a Lednice-Valticei terület másik névadóhelyén járunk. Ez Valtice, a kastély (az egész terület az UNESCO világörökség védelme alatt áll). Mint azt már a Lednice-i kastélynál említettem, ez a hely is nagyon közel van Magyarországhoz, Mikulovval összekapcsolva egy kitűnő hétvégi program. A kastélyról és a parkjáról itt most nem sokat írnék, szép mindkettő, javaslom megnézni. Most egy más dologról szólnék, ami szinte minden várra, kastélyra, ill. környezetére jellemző. A cseh borkultúra sz utóbbi 20 évben hatalmasat fejlődött. Minden területnek meg van a saját bora (borai), amit nagy gonddal ápolgatnak. A kastélynak is van egy saját borpincéje, ahol a helyi borokat árusítják. A képen is látni, hogy minden fajtát külön fakkban helyeznek el és mellette minden adat leolvasható a borról. Nagyon kis darabszámban állítják elő azokat, egyes dűlőkből csak 500-600 palack bort állítanak elő (sorszámozottak). Itt még a városkában is számos vinárium van. Én - mivel borgyűjtő vagyok - a legtöbbször nem tudom megállni, hogy legalább egy palackot meg ne vegyek az általam meglátogatott helyen. Általában megállapítható, hogy egyetlen helyen sem engedik meg az elbazárosodást, minden várban, kastélyban van egy fogadóépület ahol a jegyet meg lehet venni, itt szuvenírt is lehet venni, általában van egy vendéglő vagy büfé is, és szinte biztosan egy vinárium (+ WC, ami egy külön szám, mert olyan tiszta és jól felszerelt, hogy csak csodájára lehet járni). Más nem. Talán egy helyen láttam egy fagylaltost. Talán ezt is el kellene tanulni.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Egyúttal megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!

Virtuális túra:

 Valtice, a kastély
 Valtice, a kastély
 Valtice, a kastély
Valtice, a kastély

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Egyúttal megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése